ESEMÉNYNAPTÁR

December 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

szgyf_banner.jpg

Üdültetés

Eredményhirdetés és ünnepélyes díjátadó

Ünnepségen adták át április 11-én, a magyar költészet napján „A boldogság kék madara” című irodalmi pályázat díjait, amelyet az Esélyteremtési Főosztály, Ellátottjogi Osztálya hirdetett meg az SZGYF fenntartásában lévő intézmények felnőtt ellátottjainak.

Az eseményen Szekeres Pál miniszteri biztos köszöntötte a megjelenteket az EMMI Báthory utcai konferenciatermében.

„A boldogság kék madara”

A díjátadó műsorvezetője Várkonyi Attila, azaz Dj Dominique, a jótékonysági ügyekben elkötelezett népszerű lemezlovas üdvözölte a megjelenteket megköszönve az intézményekben dolgozók áldozatos munkáját, akik segíttek az alkotóknak az érzelmek, a művészetek irányában „felemelkedni”, ahogy tette ezt a pályázat mottójában szereplő kék madár is.

„A boldogság kék madara”

A díjátadón a magyar költészet napja alkalmából Vékási Kálmán előadásában Nagy László: József Attila című versét hallhatták a meghívottak.

„A boldogság kék madara”


A továbbiakban Szekeres Pál miniszteri biztos köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik megteremtették az alkotói környezetet a pályázók számára, valamint elismerését fejezte ki a dr. Máté János által vezetett Esélyteremtési Főosztályon dolgozó kollégáknak, dr. Égeni Klaudia főosztályvezető-helyettesnek és munkatársainak, továbbá a bíráló bizottságnak, Mezey Katalinnak és az SZGYF-ben dolgozó kollégáknak, akik elvállalták ezt a feladatot.

„A boldogság kék madara”

„A boldogság kék madara”

Az alkotás az önmegvalósítás csúcsa, minden szónál többet ér a tett, a legnagyobb dicséret a pályázókat illeti meg, akik az alkotás örömében élték meg a boldogság kék madarát és tollat ragadva fogalmazták meg gondolataikat, mondta a miniszteri biztos.

- A boldogságot akkor vesszük észre, amikor nincsen. Nagyon sokan azt gondolják, hogy akiknek pszichiátriai vagy fogyatékosságból adódó problémái vannak, ez a lét, amiben én is élek nem párosítható össze a boldogsággal. Én úgy gondolom, hogy maga a létünk a cáfolata ennek, az hogy mi vagyunk, boldogok akarunk lenni és teljes életet szeretnénk élni ez önmaga a bizonyíték erre a téves felvetésre, tette hozzá Szekeres Pál.

„A boldogság kék madara”

„A boldogság kék madara”

A köszöntőbeszédet követően az esemény moderátora ismertette a pályázattal kapcsolatos tudnivalókat. Mint mondta, az SZGYF Esélyteremtési Főosztály, Ellátottjogi Osztálya az irodalmi pályázat kiírásánál arra helyezte a hangsúlyt, hogy az ellátottak hogyan látják a saját életüket, miként élik meg a mindennapokat és hogyan sikerül beilleszkedniük a társadalomba. A vers, mese, novella és egyéb rövid terjedelmű a formai követelményeknek megfelelő irodalmi kategóriákban meghirdetett pályázat az ellátottak számára a kreatív önkifejezés eszközeként lehetőséget adott arra, hogy bemutassák, mi foglalkoztatja, mi teszi őket boldoggá, mit jelent számukra ez az életérzés. Hogyan tudják ezt egy irodalmi alkotáson keresztül kifejezni, másoknak feltárni. A versenyben eddig még sehol meg nem jelent írással lehetett pályázni.

Az SZGYF Esélyteremtési Főosztály, Ellátottjogi Osztálya az irodalmi Nobel-díjas Maurice Polydore Marie Bernard Maeterlinck gyönyörű idézetét adta a pályázat mottójául, mely szerint: „A Kék madarat nem kell távoli országokban kergetni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”

„A boldogság kék madara”

„A boldogság kék madara”

A 2017. december 15-ei határidőre összesen 104 pályázatot nyújtottak be, egy kivételével mindegyik megfelelt a kiírás követelményeinek. A legtöbb pályázat, azaz a versenyben résztvevő alkotások közel fele a pszichiátria betegek otthonának ellátottaitól érkezett. A kirendeltségekhez tartozó intézmények ellátottai közül a szenvedélybetegek otthona 7, az idősek otthona 19, a fogyatékossággal élők 26 százalék megoszlásban nyújtottak be pályázatot.

A beérkezett pályaműveket bizottság bírálta el, tagjai Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője, Godó Edit Zsuzsanna, az SZGYF Főigazgatói Iroda szakmai koordinátora, Balogh Erika, az SZGYF Szakmai Irányítási Főosztály szociális referense, Gősi Tamás, az SZGYF Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője és Erdősi Gábor, az SZGYF Esélyteremtési Főosztály ellátottjogi referense voltak.

A pályázat első három helyezettje emlékplakettet, 5000 Ft értékű ajándékcsomagot, továbbá pénzjutalmat (I. helyezett 75.000,- Ft-ot, II. helyezett 50.000,- Ft-ot, III. helyezet 25.000,- Ft-ot) kapott. A szervezők köszönetet mondtak az Írók Alapítványa és a Széphalom Könyvműhely pénz- és könyvcsomag felajánlásaiért.

„A boldogság kék madara”

„A boldogság kék madara” irodalmi pályázata nyerteseinek a díjakat Szekeres Pál miniszteri biztos és Mezey Katalin a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője adta át.

1. helyezett

Oláh Péter „Peti” című verse
Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona, Bélapátfalva, Heves megye

2. helyezett

Orsós György: Arcok a múltban című novellája
Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon-Árvácska lakóotthon, Berzence

3. helyezett

Demeter Mónika: A boldogságról című esszéje
Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény Dr. Leel-Őssy Lóránt Lakóotthon, Budapest

és

Szulimán Éva: A boldogság kék madara című novellája
Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény Domb Otthona

Különdíjasok

Mikes Lászlóné: A boldogság kék madara Mizserfán című novellája
Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona Mizserfai Otthon, Kazár – Mizserfa

Kuruc Mária Ilona: A madárnak se könnyű című novellája
Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény Dr. Leel-Őssy Lóránt Lakóotthon, Budapest

Almásiné Nacsa Alida: A boldogság kék madara című novellája
Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény Dr. Leel-Őssy Lóránt Lakóotthon, Budapest

Csizmazia Ferenc: Boldogság keresése című novellája
Somogy Megyei Gondviselés Szociális Otthon Segesdi Telephelye

Várnai Krisztina: Krisztina három kívánsága című verses meséje
Győr-Moson-Sopron Megyei Gondoskodás Szociális Központ - Pásztori

Sztruhár Árpád: A boldogság kék madara című novellája
Bács-Kiskun Megyei „Bárka" Integrált Szociális Intézmény Tompai Otthona

Szalai János László: Az én kék madaram, avagy Nagymágocsi kastélyotthon című novellája

Poór Lászlóné: Bennünk élsz tovább című verse
Vas Megyei Szakosított Szociális Intézmény Vasvári Telephelye

Intézményi különdíjak:

Fejér Megyei Gesztenyés Egyesített Szociális Intézmény Dr. Leel-Őssy Lóránt Lakóotthon, Budapest - Összesen 12 szerző (legtöbb beküldött)

Szentgotthárdi Szakosított Otthon - Összesen 12 szerző (legtöbb beküldött)

Nógrád Megyei Ezüstfenyő Idősek Otthona Mizserfai Otthon, Kazár - Mizserfa

Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény – Bicske (23 fős közösség Keilbach Józsefné segítségével)

„A boldogság kék madara”

„A boldogság kék madara”

Az ünnepségen Várnai Krisztina, az egyik különdíjas előadásában a Krisztina három kívánsága című megható verses történetét és az első helyezett Oláh Péter „Peti” című nyertes pályaművének videós összeállítását láthatta a közönség.

Az esemény fogadással zárult.

Gajdos Erzsébet Borbála kommunikációs referens
SZGYF Főigazgatói Iroda

 

Forrás: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (https://szgyf.gov.hu/hu/2177-a-boldogsag-kek-madara)