ESEMÉNYNAPTÁR

December 2019
S M T W T F S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

szgyf_banner.jpg

Üdültetés

2017. november 29.

Immár 3. alkalommal szervezte meg a Zala Megyei Fagyöngy Egyesített Szociális Intézmény a búcsúszentlászlói humorfesztet, amelyre november 29-én került sor.

Az idei év témája a szüret volt, de természetesen minden vidám jelenetet kitörő tapssal jutalmazott a publikum. Összesen 11 színpadi produkciót láthattak a jelenlévők, amelyek értékelése nagy fejtörést okozott az öt fős zsűrinek, hiszen mindenki igyekezett a lehető legjobb előadást nyújtani. Természetesen minden csapat elismerő oklevelet és ajándékcsomagot kapott a nap végén. A legjobb női és a legjobb férfi alakítást nyújtó szereplőket pedig idén is a közönség szavazhatta meg. Versenyen kívüli produkciók is láthatók voltak: búcsúszentlászlói, zalaapáti kollégák léptek fel, illetve idén először a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének munkatársai is szórakoztatták a nagyérdeműt egy vidám jelenettel. Összesen 6 intézmény képviseltette magát a rendezvényen, amely idén is nagyon sikeres volt, hiszen jókedv, vidámság, önfeledt nevetés kísérte az egész napot.

 

3. Humorfeszt

3. Humorfeszt

3. Humorfeszt

3. Humorfeszt

3. Humorfeszt

3. Humorfeszt